Egy magyar kutatócsoport munkája segítheti a kísérleti gyógyszerek kalcium-anyagcserére gyakorolt hatásának megismerését. Módszerük első alkalmazásaként a vese egyes sejtjeinek kalciumháztartását vizsgálták, a kapott eredmények jelentőségét pedig jól mutatja, hogy a kutatók a Journal of the American Society of Nephrology hasábjain számolhattak be munkájukról.

A rangos amerikai folyóiratban megjelent cikk az első komolyabb leközölt eredménye annak a nagyobb volumenű, több kutatócsoportot is érintő munkának, amelynek során transzgenikus patkányokat állítanak elő gyógyszerkutatási célokra („TransRat” pályázat, KMR_12-1-2012-0112).

Teljes hír itt olvasható: Orbán Tamás és az MTA Természettudományi Kutatóközpont Enzimológiai Intézetében dolgozó kutatótársai az általuk már évek óta sikeresen alkalmazott génbeviteli eljárást, a Sleeping Beauty transzpozonos rendszert használták arra, hogy transzgének megtermékenyített petesejtekbe való injektálását követően transzgenikus patkányvonalakat állítsanak elő.

http://mta.hu/tudomany_hirei/magyar-kutatok-uj-modszere-a-vesemukodes-in-vivo-vizsgalatara-136081/

Megjelent: MTA hírei; 2015. április 7.

További megjelenés:

Magyar találmány teszi biztonságosabbá a gyógyszereket – mno.hu (04.26.),
weborvos.hu (04.27)