Soós Tibor kémikus és munkatársai 2005-ben megjelent cikke az ötödik legtöbbször idézett publikáció az Amerikai Kémiai Társaság idén 15 éves lapjában, az Organic Letters-ben.

A szerves kémia legmagasabb impakt faktorú folyóiratának szerkesztői a lap megjelenésének másfél évtizedes évfordulója alkalmából tették közzé azt a listát, amelyben felsorolják azt a 15 publikációt, amely az eddig megjelent több mint 18 000 közleményből a legtöbb idézetet kapta.

Az eredmény rangját jól mutatja, hogy a cikkek szerzői között számos Nobel díjas kutató is található. Az 5. helyen Soós Tibor, az Akadémia Lendület programjának 2010-es nyertese, az MTA Természettudományi Kutatóközpont Szerves Kémiai Intézetének Organokatalízis Laboratóriumának osztályvezetője, valamint munkatársai, Vakulya Benedek és Varga Szilárd , illetve Csámpai Antal által 2005-ben publikált közleménye végzett. A Highly Enantioselective Conjugate Addition of Nitromethane to Chalcones Using Bifunctional Cinchona Organocatalyists (Org. Lett., 2005, 7, 1967-1969) című cikkükben a magyar kutatók egy új, kinin alapú katalizátorcsalád kifejlesztéséről számoltak be, amelyet azóta kereskedelmi forgalomba is hoztak. Hatékonysága miatt világszerte alkalmazzák és jelenleg több gyógyszer- és agrokémiai fejlesztés meghatározó eleme.

A teljes cikk az MTA honlapján olvasható: http://mta.hu/vii_osztaly_hirei/lenduletes-kutato-publikacioja-a-legtobbet-idezettek-kozott-131415/