A hazai és nemzetközi tudományos életben egyaránt jelentős felfedezések és eredmények születtek a Magyar Tudományos Akadémia kutatóközpontjaiban 2013-ban. Év végi, kétrészes összefoglalónkból kiderül, hányféle kérdésben és témában járul hozzá a tudomány a társadalmi jólét biztosításához

Több évtizede vitatott kérdést válaszoltak meg az immunrendszer részeként a fertőzések elleni védekezésben és a gyulladásos folyamatok beindításában fontos szerepet játszó komplementrendszer aktiválódásának mechanizmusával kapcsolatban az MTA Természettudományi Kutatóközpont munkatársai. Eredményeik hozzájárulhatnak egy, a fertőzések ellen hatékonyabb védekezést jelentő terápia sikeréhez. Egy másik, ugyancsak az MTA TTK-ban folytatott kutatással sikerült olyan, a növekedésihormon-receptorokra ható mechanizmust azonosítani, amely megnyitja a lehetőséget további, az onkológiában sikerrel használható gyógyszerjelölt anyagok felfedezése előtt. Az etológiai vizsgálatok keretei között, a hagyományos ember-emberszabású összehasonlító vizsgálatokat kiterjesztve, a központ munkatársai egy publikációjukban részletes áttekintést adtak arról, hogy a kutya társas viselkedésének összehasonlító vizsgálata hogyan viheti előre az emberi társas viselkedés evolúciójának megértését. A cikkükben javasolt megközelítésmód merőben új, átfogó perspektívából mutatja be az ember (gyermek) és a kutya társas és kommunikációs készségeinek hasonlóságait. 2013-ban a kutatóközpont két kutatója nyert Lendület-pályázatot. Kele Péter a képalkotó eljárásokban, a biológiai tesztekben, a biokémiai folyamatok követésében vagy a korai rákdiagnosztikában alkalmazható vegyületek kifejlesztése témakörében, Reményi Attila pedig a rákos és gyulladásos folyamatok kialakulásában fontos szerepet játszó, molekuláris kötőfelszínek témájában végezheti kutatásait a program keretében.

 A teljes cikk itt olvasható: http://mta.hu/mta_hirei/kutatasi-kaleidoszkop-2013-betekintes-az-mta-tudomanyos-eredmenyeibe-i-133322/

Megjelent: mta.hu, Az MTA Hírei, 2013. 12. 27.