A Magyar Innovációs Szövetség idén 23. alkalommal hirdette meg az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyt. Az idei tanévben az eseményt az Emberi Erőforrás Minisztérium és az MTVA is támogatta.

A versenyre több mint 100 diák pályázott, a bíráló bizottság ezek közül 12 pályaművet díjazott.

Az ifjúsági innovációs versenyen B. Kiss Bálint – az MFA Nyári iskola korábbi diákja – első helyezést ért el.

B. Kiss Bálint 2013-ban vett részt az MFA Nyári iskola középiskolásoknak szervezett programjában, majd azt követően tanára Molnárné Dr. László Andrea és kollégánk Dr. Kertész Krisztián mentori segítségével pályázott az innovációs versenyen egy mikrokontrolleres tanulást segítő kísérleti eszközzel. B. Kiss Bálint ezzel az eredménnyel elnyerte s Siemens Zrt. junior ösztöndíját is.

Rozsnyik Szabolcs, a 2012. évi „AKI Kíváncsi Kémikus” kutatótábor résztvevője I. díjban és a Magyar Innovációs Szövetség különdíjában részesült  a 23. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyen. A kutatótáborban Szabolcs ionos folyadékokat állított elő Szigeti Mariann és Horváth Dániel Vajk témavezetésével. A díjazott „Többfalú szén nanocső kompozitok fotokémiai tulajdonságainak vizsgálata” című pályamunkáját a  Szegedi Tudományegyetemen Hernádi Klára professzor irányításával készítette.

A zsűri döntése értelmében a 2014. szeptember 19-24. között Varsóban megrendezésre kerülő „26. EU Contest for Young Scientists” európai döntőben a hazai verseny három első helyezett pályázat képviselheti Magyarországot:

  • Elektromágneses vezérlésű, lebegő kisautó (pályázó: Németh Péter)
  • Apa Board ARM mikroprocesszor kísérletező és tanulási eszköz (pályázó: B. Kiss Bálint)
  • Többfalú szén nanocső kompozitok fotokémiai tulajdonságainak vizsgálata (pályázó: Rozsnyik Szabolcs)


Bővebben az Innovációs Szövetség honlapján

Összefoglaló