Dr. Ötvös László Széchenyi-díjas tudós, vegyészprofesszor, az MTA Központi Kémiai Kutató Intézet korábbi tudományos vezetője 2018. január 8-án életének 89. évében elhunyt.

Temetésére és búcsúztatására 2018. január 26-án 13 órakor az Óbudai Temetőben (Budapest III. Bécsi út 365-371. – ravatalozó) református szertartás keretében kerül sor.

Gyászjelentése itt olvasható.

Ötvös László 1929-ben született Pécsett. 1953-ban szerzett diplomát a Szegedi Tudományegyetemen, amelynek szerveskémiai intézetében aspiráns, majd adjunktus volt. 1958-tól az MTA Központi Kémiai Kutató Intézet osztályvezetője, majd tudományos igazgatóhelyettese és tanácsadójaként dolgozott. 1960-ban megkapta a kémiai tudományok kandidátusa, majd 1966-ban a kémiai tudományok doktora fokozatot. 1966 és 1968 között az MTA Sztereokémiai Kutatócsoport igazgatója volt.

Tudományos munkásságát 1952-ben kezdte. Kifejlesztette a radioaktív vegyületek szerves kémiáját Magyarországon. Felismerte szénizotópokat tartalmazó csoportok kicserélődési lehetőségeit és ezzel bevezette a csoportcsere fogalmát bizonyos vegyületek előállítására. A szintetizált radioaktív vegyületek a hazai biokémiai, biológiai és orvosi kutatásokban nyertek alkalmazást.

Ötvös László alapvető tudományos tevékenységet fejtett ki a hazai bioorganikus kémia megteremtésében. 1975-től nukleozidok, nuklotidok és nukleinsavak szintetikus kémiai, bioorganikus és gyógyszerkutatási területén dolgozott. Létrehozta a Hevizos néven forgalomba került, herpeszvírus okozta megbetegedések elleni, világviszonylatban is a leghatékonyabb készítményt. A professzor szülővárosában létesített, nevét viselő alapítvány kitüntetettjei közül többen értek el első helyezést nemzetközi diákolimpiákon.

Ötvös László több mint 230 tudományos dolgozat, illetve 55 szabadalom szerzője vagy társzerzője. Számos kitüntetése közül legjelentősebb a Széchenyi-díj, amelyet 1990-ben a kémikusok közül elsőként vehetett át. 2012-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét is megkapta.