Egy új nanokristályos kalcium-karbonát alapjaiban változtathatja meg a földfelszíni aragonitképződés folyamatának ismeretét – állítja Németh Péter  az MTA TTK Anyag- és Környezetkémiai Intézet főmunkatársa és kutatótársai a Science Advances folyóiratban megjelent tanulmányukban.

Az aragonit a föld felszínének egyik leggyakoribb CaCO3-módosulata (polimorfja). Annak ellenére, hogy felszíni körülmények között kalcit a termodinamikailag stabil módosulat, aragonit nagy mennyiségben válik ki óceánok vizében, valamint bizonyos szárazföldi körülmények között. A tengeri és édesvízi kagylók, továbbá a sztromatolitok vázanyagát szintén aragonit alkotja.

Évtizedes kutatómunka ellenére nyitott kérdés, hogy ez a metastabil karbonátmódosulat miért olyan széles körben elterjedt a föld felszínén.

Egy magyar, olasz és osztrák kutatókból álló nemzetközi csapat váratlan felfedezésének köszönhetően végre fény derülhet a jelenség okára. Németh Péter, az MTA TTK Anyag- és Környezetkémai Intézet, Enrico Mugnaioli és Mauro Gemmi, az olaszországi Istituto Italiano di Tecnologia (IIT), Czuppon György és Demény Attila, az MTA Földtudományi és Geokémiai Intézet, valamint Christoph Spötl, az osztrák University of Innsbruck kutatóinak tanulmánya szerint egy korábban ismeretlen nanokristályos CaCO3-polimorf előzi meg az aragonit képződését.

A kutatók az új polimorfot az osztrák Alpok egyik magashegyi jégbarlangjában találták meg.

A teljes hír az mta.hu oldalán olvasható

Aragonitképződmény az Obstanser-jégbarlangban (Ausztria).
A fehér anyag felszínét borítja be az aragonit képződését megelőző mAra
Fotó: Christoph Spötl