A téri-vizuális teljesítmény tartós romlása űrutazás során címmel jelent meg a Scientific Reports folyóiratban a TTK Környezeti Adaptáció és Űrkutatási csoport legújabb cikke. A kísérletben a hosszú távú űrutazás agyműködésre és a megismerési folyamatokra gyakorolt hatását vizsgálták.

Annak ellenére, hogy a következő évtizedek során akár valósággá is válhat az emberiség számára a Mars meghódítása, arról nagyon keveset tudunk, hogy miképp hathat egy ehhez fogható hosszúságú űrutazás az űrhajósok kognitív képességeire. A kutatócsoport elsőként mutatott ki jelentős teljesítményromlást az űrutazás kezdeti és későbbi szakaszaiban egyaránt. Az űrutazást megelőző állapothoz képest a legénység téri-vizuális feladatok során mért reakcióideje és a hibázások száma tartósan megnőtt, emellett mind az akaratlagos, mind az automatikus figyelemre jellemző agyi elektromos jelek jelentős csökkenést mutattak.

Az Európai Űrügynökség (ESA) által szponzorált kísérletben részt vevő 5 űrhajós téri-vizuális képességeket és munkamemóriát igénybe vevő reakcióidő feladatokat végzett, miközben az agyi elektromos jeleket is regisztrálták összesen 9 alkalommal. Az űrhajósok a startot megelőző hónapokban 3 alkalommal végezték el a kísérletet, megbízható viszonyítási alapot szolgáltatva az űrutazás hatásának vizsgálatához. A Nemzetközi Űrállomáson először a fél éves küldetés korai szakaszában, majd közel 2 hónappal később történt mérés. A visszatérés utáni első héten még kimutatható volt a teljesítményromlás, míg 2-3 héttel később már csak az EEG jelekben volt kisebb eltérés.

Az eredmények az űrállomás körülményeihez való alkalmazkodás elégtelenségét jelzik, emellett felvetik a kérdést, hogy a téri-vizuális feladatokban mért teljesítményromlás vajon az általános kognitív képességek romlását jelzi-e. Éppen ezért fel kell térképezni, hogy a kutatócsoport által feltárt változások veszélyeztethetik-e a jóval hosszabb űrbéli tartózkodást követelő Mars-expedíciók sikerességét.

Endre Takács, Irén Barkaszi, István Czigler, Lívia Gabriella Pató, Anna Altbäcker, Joseph McIntyre, Guy Cheron & László Balázs. Persistent deterioration of visuospatial performance in spaceflight. Scientific Reports 11, 9590 (2021). https://doi.org/10.1038/s41598-021-88938-6