Az akadémiai kutatóintézetekkel több mint két évtizedes gyümölcsöző kapcsolatot ápoló Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) fennállásának hatvanadik évfordulójára emlékeztek az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont és az Eötvös Loránd Tudományegyetem közös, „CERN 60″ című rendezvényén.   A rendezvényhez kapcsolódóan adták át a szeptemberben országos körútjára induló, az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont, az MTA Természettudományi Kutatóközpont és az MTA Energiatudományi Kutatóközpont együttműködésének köszönhetően megvalósult, „Sokszínű fizika” elnevezésű interaktív kiállítást, amely – az eddig is nagy sikerű nanobusz kísérletei mellett – a CERN-ben folyó tudományos munkába nyújt majd bepillantást. A rendezvényen Rolf Heuer, a CERN főigazgatója tartott gondolatébresztő előadást.

A teljes cikk itt olvasható: http://mta.hu/mta_hirei/a-sokszinu-fizika-unnepe-60-eves-a-cern-134367/

Megjelent:  MTA hírei, 2014. április 29.