A Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából a „Határtalan Tudomány” rendezvény-sorozat keretében 2018. november 6-án mutatták be az MTA Természettudományi Kutatóközpontban kialakított, nemzetközileg is kiemelkedő színvonalú Génanalitikai Laboratóriumot és Perinatális Biobankot.

 

A „Biomarker kutatások és biobank a személyre szabott orvoslás szolgálatában” című rendezvényen a látogatók megtekinthették a Génanalitikai Laboratóriumban működő, nukleinsav vizsgálatokra alkalmas műszer-együttest, valamint a Perinatális Biobankban folyó munkafolyamatokba is betekinthettek. Az érdeklődők a laborlátogatásokon kívül izgalmas előadásokat is meghallgathattak a biomarkerek felfedező és validációs kutatásaival és klinikai alkalmazásával kapcsolatban, amelyek a rendelkezésre álló terápiák közül a beteg számára optimális gyógyulást eredményező és a legkevesebb mellékhatást okozó célzott, személyre szabott kezelés kiválasztására adnak lehetőséget.

 

A Génanalitikai Laboratóriumban megvalósuló kutatások súlyos, népegészségügyi jelentőségű kórképekhez (onkológiai és szülészeti kórképekhez, metabolikus és hematológiai betegségekhez) kapcsolható biomarkerek azonosítását célozzák, valamint a gyógyszer-metabolizáló képességhez igazított terápiás lehetőségeket tárják fel. A Perinatális Biobank nemzetközileg is unikális hátteret biztosít majd a szülészeti kórképek molekuláris hátterének felderítéséhez, non-invazív koraterhességi biomarkerek kifejlesztéséhez a kórképek kifejlődésének korai diagnosztizálása és nyomon követése érdekében. A Génanalitikai Laboratórium és a Perinatális Biobank a már meglevő és újonnan kialakítandó akadémiai és ipari együttműködéseket nemzetközi szinten is jelentősen támogatja.

 

A két új kutatási egység kialakításának anyagi hátterét a hazai és európai uniós forrásból finanszírozott „VEKOP.2.3.3-15 Kutatási infrastruktúra megerősítése – nemzetköziesedés, hálózatosodás” pályázaton, illetve alapvetően a FIEK_16-1-2016-0005 „Molekuláris Biomarker Kutatási és Szolgáltatási Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központ” pályázattal és az MTA Lendület „LP2014-7/2014” pályázattal elnyert vissza-nem-térítendő támogatások adták.

A sajtóközlemény itt olvasható