A Magyar Tudományban megjelent tanulmány szerint a világ tudományos élvonalában 199 Magyarországon dolgozó kutató is helyett kapott a felső másfél százalékban. Ezek az adatok egy a PLoS Biology c. tudományos folyóiratban közölt szakcikk függelékéből származnak, amely százezer kutatónak a nevét és tudományos teljesítményük mérőszámait tette elérhetővé.

A 2018. évben összeállított kutatói kiválósági listán a Természettudományi Kutatóközpont 19 nevet jegyez, amivel az első helyet foglalja el az ELKH kutatóhálózat (korábbi MTA kutatóhálózat) intézményei között.

A cikk megjegyzi, hogy az elemzés ugyan számos apró hibával terhelt (ilyen például, ha a kutató munkahelyet váltott, egyidejűleg több munkahelyen dolgozott, a háttérintézmény átalakult stb.), mégis büszkék vagyunk kutatóinkra.

Azóta megjelent a 2019-es kiválósági lista is, amely itt érhető el.