Megrendüléssel és mély fájdalommal tudatjuk, hogy elhunyt Prof. Erős Ferenc, a Kognitív Idegtudományi és Pszichológiai Intézet emeritus kutatója, egykori csoportvezetője és igazgatóhelyettese. Alapvető szerepe volt a magyarországi pszichoanalízis történetének, elsősorban Ferenczi Sándor életművének feltárásában. Kutatási területei közé tartozott az identitás szociálpszichológiája, az előítéletesség és diszkrimináció, valamint a transzgenerációs traumák vizsgálata is. Erős Ferenc a hazai pszichológiai közélet meghatározó karaktere, integratív, szervező egyénisége volt, sok évtizeden keresztül egyengette kutatók, szakemberek generációjának útját. Halálával pótolhatatlan veszteség ért mindannyiunkat.

Az Erős Ferenc temetésén elhangzott gyászbeszédeket és az eddig megjelent nekrológokat az Imágó Egyesület oldalán gyűjtötték össze.