Az Élvonal – Kutatási Kiválósági Program (KKP) 2022. évi felhívásának nyertesei között van Beke-Somfai Tamás, a TTK Anyag- és Környezetkémiai Intézet Biomolekuláris Önrendeződés Kutatócsoport vezetője.

A KKP program célja olyan világszínvonalú eredményeket ígérő kutatási projektek megvalósítása Magyarországon, amely hozzásegít az Európai Kutatási Tanács (ERC) által meghirdetésre kerülő kutatás-támogatási programokban való sikeres részvételhez. A pályázat a legdinamikusabb alkotási szakaszban lévő, kiváló, a nemzetközi tudományos világ élmezőnyébe tartozó kutatók számára nyújt jelentős, legfeljebb öt éves támogatást.

A mintegy 320 millió forintos elnyert támogatás a “Szupramolekuláris peptidrendszerek funkcionális kontrollja” című, 5 éves projektet fogja támogatni.

A támogatott projektek listája az NKFI Hivatal honlapján elérhető.

Bővebben az elnyert projektről

A hagyományos antibiotikumoknak ellenálló kórokozó baktériumok és gombák megjelenése és terjedése napjaink egyik legfenyegetőbb egészségügyi kihívása. Hatékony kismolekulás szerek hiányában, a WHO szerint 2050-re a szuperellenálló mikroorganizmusok okozta fertőzések vezető halálokká válhatnak.

A mikroorganizmusok elleni természetes immunvédelemben vesznek részt az ún. antimikrobiális peptidek (AMP-k), amellyekkel szemben jelentős rezisztenciát nem tapasztaltak. Az utóbbi évtizedek kutatásai nyomán ismert, hogy az AMP-k tipikusan rövid, erősen pozitívan töltött peptid szekvenciák, melyek gyakran a kórokozókat határoló, lipidekből felépülő, negatív töltéssel rendelkező sejtmembránt támadják. Ugyanakkor bőven van még mit felderíteni az AMP-k hatásmechanizmusával kapcsolatban.

Még nem tárták fel, hogy az AMP-k milyen kölcsönhatásokat képesek kialakítani a természetesen jelen lévő, a humán szervezet vagy a kórokozók által termelt kismolekulákkal, valamint az sem ismert, hogy ezekkel milyen magasabb rendszerű asszociátumokat tudnak kialakítani.

A projekt célkitűzései

A projekt keretében a szupramolekuláris AMP asszociátumok két létfontosságú területére összpontosítunk:

  1. Számos humán- és bakteriális eredetű kismolekula létezik, amelyek közvetlen kölcsönhatásuk során modulálhatják az AMPk aktivítását. Ezért is célunk, a kulcsfontosságú komponensek részletes vizsgálata, valamint a lehetséges kölcsönhatások in vitro feltérképezése. Vizsgáljuk a humán- és bakteriális eredetű kismolekulák és AMP-k által alkotott szupramolekuláris asszociátumokat, valamint a szisztematikus áttekintés érdekében vizsgálatainkat endogén és az FDA által jóváhagyott molekulákra is kiterjesztjük. A közelmúltban, ezen a területen úttörőként végzett tanulmányaink kimutatták, hogy az AMP asszociátumok kialakítását gyógyszermolekulák, ételszínezékek, jelvívő biomolekulák is indukálhatják.
  2. Célunk továbbá az AMPk és olyan peptid asszociátumok kölcsönhatásának vizsgálata, melyek új lehetőséget kínálhatnak a szabályozott szállításukra. A nanohordozók csökkenthetik az AMPk nemkívánatos tulajdonságait, mint pl. a lebontó enzimekkel szembeni érzékenységet, a citosztatikus, neurotoxikus aktivításukat, amely alapvető a terápiás célra való alkalmazhatóságban. A közelmúltban természetes és nem-természetes aminosavakból felépülő peptid-asszociátumokat fejlesztettünk, amelyek a célnak megfelelően tovább módosíthatók. Tervünk olyan nem természetes szekvencia részeket tartalmazó peptid-AMP komplexek és szupramolekuláris rendeződések létrehozása, amelyek alkalmasak lehetnek az AMPk hatásának szabályozására vagy szabályozott szállításukra.

A kutatócsoport honlapja: http://www.ttk.hun-ren.hu/aki/biomolekularis-onrendezodes-kutatocsoport/