SIMON ISTVÁN 1947-ben született Budapesten. 2016 óta az MTA levelező tagja. A Természettudományi Kutatóközpont Enzimológiai Intézetének kutató professor emeritusa. Szűkebb szakterülete a fehérjék szerkezetszerveződésének vizsgálata.

Simon István a Magyar Bioinformatikai Társaság elnöke. Legnagyobb visszhangot kiváltó munkái a transzmembránfehérjék és a rendezetlen fehérjék témakörében születtek. Két kutatócsoportjában diákjaival, munkatársaival meghatározta a szerkezetszerveződés fizikai hátterét, és széles körben használt webszervereket készített a kutatói közösség számára. Levelező tagként meghatározta az egymással kölcsönhatásban rendeződő fehérjék monomer formában tapasztalható rendezetlenségének és a kölcsönhatások következtében történő rendeződésének fizikai alapjait. Életműve, 133 cikke több mint 13 300 független hivatkozást kapott. Fontos eredménye, hogy több egykori diákja világhírű kutatóként került ki csoportjából.

AJÁNLÓK: Buday László, Erdei Anna, Falus András, Fésüs László, Gergely Pál, Kondorosi Éva, Nagy Ferenc, Nagy László, Patthy László, Vigh László