Lovász László köszöntőjével vette kezdetét a Magyar Tudományos Akadémia Közoktatási Elnöki Bizottságának az MTA májusi tisztújítását követő első tanácskozása. A megújult összetételű testület megkezdte az oktatási és módszertani kutatási program kidolgozását célzó műhelymunkáját.

Csépe Valéria akadémikus (MTA TTK Agyi Képalkotó Központ), aki Lovász László kérésére folytatja a Közoktatási Elnöki Bizottság elnökeként korábban megkezdett munkáját, úgy fogalmazott: a közoktatás érdekében a hagyományok megőrzésére és a megújításra egyaránt szükség van. „Mindenkit mindenre meg lehet tanítani, csak idő, módszer és mester kérdése” – idézte a 17. századi pedagógust és gondolkodót, Comeniust Csépe Valéria. Mint elmondta, az Akadémia tantárgy-pedagógiai kutatási programjának középpontjában ezúttal a módszer áll majd. Az MTA az általa kiírandó pályázaton induló kutatócsoportoktól azt várja, hogy hatástanulmányokkal kiegészített koncepcióban mutassák be, miként taníthatók hatékonyan a különböző tudományos tárgyak.

A teljes cikk itt olvasható:

http://mta.hu/mta_hirei/megkezdte-munkajat-az-mta-ujjaalakult-kozoktatasi-elnoki-bizottsaga-135035/

Megjelent: Az MTA Hírei; 2014. szeptember 26.