Trif László, a TTK Anyag és Környezetkémiai intézet kutatója, együttműködve egy nagy múltú nemzetközi kutatócsoporttal, a legfrissebb Földre hullott, Marsról származó meteorit (Tissint) komplex vizsgálatában vett részt. Az általa végzett vizsgálatok is hozzájárultak a meteoritban számtalan, abiotikus körülmények között keletkezett szerves anyag jelenlétének igazolásához, mint például alacsony szénatom számú alifás karbonsavak, aldehidek, olefinek, poliaromás, valamint szerves magnézium vegyületek. A Marson lévő Curiosity mintaelemző egységek (Sample Analysis at Mars) hangolható lézer spektrométeres vizsgálatai hasonló eredményre jutottak. A meteorit elemzése hozzájárul a Mars felületén lejátszódott fizikai-kémiai folyamatok, azaz igen változatos szerves anyagok keletkezésének megértéséhez.

A kutatók sokáig úgy vélték, hogy az élet, illetve az ahhoz szükséges egyszerűbb szerves molekulák több milliárd éve, helyben, a Földön keletkeztek, az akkor uralkodó körülmények között.

A tudományos vizsgálati műszerek érzékenységének, felbontásának fejlődésével a Földre hullott meteoritok vizsgálata során felfedezték, hogy az űrből származó, több milliárd éves meteoritok igen gazdagok különböző, egyszerű, kismolekulájú szerves anyagokban. A szerves anyagok építőkövei a szén, hidrogén, oxigén, nitrogén, kén és ritkábban más elemek, s ezen anyagokat rendszerint az élettel kapcsolják össze, habár szerves anyagok nem biológiai folyamatokban is létrejöhetnek (abiotikus szerves kémia).

A jelen munkában részt vevő kutatók egy több száz millió évvel ezelőtt, egy heves esemény során az űrbe kilökődött és 2011 júliusában a Földre hullott meteort (Tissint) vizsgáltak, s megállapították, hogy a minta igen gazdag magnézium tartalmú szerves anyagokban, CHS és CHN kötéseket tartalmazó heterociklusos vegyületekben. Ezek hevítése során széndioxid és kén dioxid mellett egyéb, szerves molekulák jelenlétére utaló bomlástermékek keletkeznek, amelyek jelenlétét a Marsról származó kőzetekben a jelenleg a Marson dolgozó mintaelemző, hangolható lézer spektrométeres vizsgálatok megerősítették.

Ezek az eredmények segítenek megérteni a Mars felületén lejátszódott folyamatokat, melynek során igen változatos, abiotikus szerves anyagok keletkezésére van lehetőség.

A közlemény a neves Science Advances c. tudományos lapban jelent meg

https://www.science.org/doi/10.1126/sciadv.add6439

Schmitt-Kopplin P, Matzka M, Ruf A, Menez B, Chennaoui Aoudjehane H, Harir M, Lucio M, Hertzog J, Hertkorn N, Gougeon RD, Hoffmann V, Hinman NW, Ferrière L, Greshake A, Gabelica Z, Trif L, Steele A. Complex carbonaceous matter in Tissint martian meteorites give insights into the diversity of organic geochemistry on Mars. Sci Adv. 2023 nyomán © Minden jog fenntartva AAAS. Creative Commons Attribution NonCommercial License 4.0 (CC BY-NC) http://creativecommons.org/licenses/by-nc/4.0/


Borítókép: Photo by Ju Guan on Unsplash