A Magyar Biokémiai Egyesület Gyógyszerbiokémiai szakosztálya több mint 30 éve szervez rendezvényeket a gyógyszerkutatás és fejlesztés területén. A korábban évente megrendezett konferenciasorozat a nemzetközi és hazai gyógyszerkutatási trendek és lehetőségek változásával átalakításra vár. A korai gyógyszerkutatási projektekben egyre nagyobb szerepet játszó egyetemi és akadémiai kutatóműhelyek képviselőinek meghívásával a Szakosztály nem csupán újraindítja korábbi sikeres konferencia-sorozatát, de ennek a folyamatnak kíván az eddigieknél szélesebb teret biztosítani.

A nemzetközi gyógyszerkutatási trendekkel összhangban szerveződő kutatási projekteket a hazai kutatásfinanszírozás is ösztönzi. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal egyes, a hazai versenyképesség erősítése
szempontjából stratégiai jelentőségű kutatásfejlesztési tevékenységek finanszírozására célzottan, konkrét tudomány-és szakterületekhez kötve is megjelentetett pályázati felhívásokat, illetve támogatta nemzeti kutatási programok indítását. A programok sikeréhez az azokban közreműködő kutatók közötti tapasztalatcsere, valamint a programokat ismertető események, disszeminációs kezdeményezések is hozzájárulnak. Ehhez a célhoz a Gyógyszerbiokémiai szakosztály által szervezett konferencia is hozzá kíván járulni.

A rendezvényen a 2017-ben lezáruló Nemzeti Agykutatási Program (NAP) keretében működő kutatócsoportok eredményeiről, valamint a most induló Nemzeti Kiválósági és Versenyképességi Program (NVKP) keretében támogatást elnyert onkológiai pályázatok ígéretes perspektíváiról tájékozódhat az érdeklődő közönség.

Előadóink között ott lesznek:
Pálinkás József NKFIH elnök
Hunyady László, intézetigazgató, SE ÁOK dékán
Freund Tamás NAP elnök
Buday László, intézetigazgató, MBKE elnök
Oberfrank Ferenc NAP igazgató
Tímár József, intézetigazgató (SE)
Erőss Loránd agysebész (OKITI) Matolcsy András, intézetigazgató (SE)
Dénes Ádám neurobiológus (MTA KOKI)
Györffy Balázs, kutató-onkológus (SE, MTA TTK)
Németh György orvosigazgató (Richter Gedeon)
Kotschy András, igazgató (Servier)
Réthelyi János intézetigazgató (SE)
Masszi Tamás, hematológus (SE)
Ulbert István pszichofiziológus (MTA TTK)
Szakács Gergely, biokémikus (MTA TTK)

A rendezvényről további információ honlapunk eseméyei között olvasható